Na akkor csapjunk bele, épp időszerű már egy kis összegzés. Miről is szólhatna ez, mint a munkáról...Tanácstalan vagyok...lépnék is nagyon, meg maradnék is. Nem akarok mindent elölről kezdeni, itthon ülni nulla önbizalommal keresni a munkalehetőségeket, és minduntalan rájönni, hogy ehhez is, ahhoz is kevés vagyok... ugyanakkor ez a mostani munka már a fizikai és mentális egészségemet veszélyezteti.
Bízom benne, hogy közeli ismerősök kivételével nem téved ide senki, aki esetleg ráismerne a cégre, mert ilyesmiket talán nem lenne szabad kifecsegnem. Amióta legutóbb írtam, számos változtatás lépett érvénybe, és minden újdonságtól rosszabb lett a helyzet, és egyre kevésbé érzem már jól magam. Ami a munkatársakat illeti, velük van a legkevesebb problémám. Féltem eleinte, hogy nem fogadnak be így antiszociálisan, de lassacskán elfogadtak ilyennek, és ez nekem elég, mélyebb, baráti kötődésre nem vágyom velük. Azokat az embereket, akikkel együtt kerültem a céghez, szép lassan leépítették, vagy ők mentek el, ketten maradtunk csak az eredeti 13-ból. Közben jöttek még emberek, illetve voltak akik elmentek, majd most megint jöttek, ezt a részét inkább hagyjuk is.
Ami nálam kiverte a biztosítékot (és szerintem a többieknél is), amikor szépen bevezetésre került egy napi darabszám, amit ha nem teljesít az ember két napig, hibapontot kap, 4 hibapont után pedig levonás az amúgy is röhejes havi fizetésből. Na mármost ha valaki becsületesen végzi a munkáját, akkor ez mission impossible (legalábbis jó adag mázli kell hozzá). Ügyeskedni, csalni kell (már ha egyáltalán lehet), vagy pedig felületesen dolgozni, aminek lehet a következménye nem megfelelően végzett munkáért járó hibapont, vagy panaszügy, amiért szintén jár a bünti. Én szeretem ezt a munkát, és eleinte nagy lelkesen bent maradtam tovább "önkénteskedni", nem mentem ki szünetekre, így tudtam teljesíteni, viszont néhány hete, egyik reggel kiborult a bili. Épp valami szerverátállás volt, és nem tudtunk reggelente belépni a rendszerbe, és egyszer csak eltört a mécses, hogy én ezt így nem sokáig bírom tovább. Nem jó ez így sehogy, és régebben még terveztem olyat, hogy edzésre járok, tanulok, vagy találkozok emberekkel, de amint hazaérek, legszívesebben ájulnék be az ágyba. Egyik nap a főnök behívott beszélgetni, és kaptam tőle egy oklevelet, és egy tabletet a szuper féléves teljesítményemért....épp mikor fontolgattam, hogy frissíteni kellene az önéletrajzom.
Aztán volt két hetes szabadságom, ami alatt kiürítettem fejemet, és eldöntöttem, hogy szarok én arra, mennyit teljesítek, eljövök a munkaidő végén és kész. Ez úgy egy hétig sikerült is, de erre a hétre rohadtul elúsztunk, mert sokan töltik mostanában a szabadságukat és kevesen vagyunk. Ráadásul úgy érzem, hogy bedobtak a mélyvízbe, simán rámbízzák már a leggázabb ügyeket, amiket nem két perc megoldani, és a statisztikám egyre rosszabbul mutat. Volt a héten egy másfél órás csoportos megbeszélés a csoportvezetővel és a főnökkel, próbálta kihúzni belőlünk, hogy mi a probléma, mi az oka, amiért nem teljesítünk, és hogy lehetne javítani ezen. Nem hiszem el, hogy ő nem látja, hogy kevés az ember és sok a szar ügy. Majd kitalálta, hogy minden nap írjunk neki levelet, amiben megfogalmazzuk, hogy elégedettek vagyunk-e a napunkkal, mi okozott nehézséget, mit éltünk meg sikerként, stb.. Aztán visszaírt, hogy mennyire büszke rám, és mennyire örül, hogy fejlődök, és hasonlókat...Nem tudom, hogy hova tegyem ezt, de a sírás határán voltam, mikor eljöttem, mert megint nem sikerült, hiába tudom, hogy amúgy jól dolgoztam. Nekem nagyon nem tetszik, hogy ekkora drámázás lett ebből, és már a főnök is jön ezekkel a lelki dolgokkal. Én nem akarok semmiféle kötődést sem az emberekkel, sem a munkahellyel. Ha szar, akkor el kell jönni és kész. De igaziból ezt leszámítva jó lenne minden...nem tudom, mennyi időt adjak magamnak, illetve a helyzetnek, hogy megoldódjon. Nem tudom azt se, hogy eljött-e az idő a váltásra, mert perpill úgy érzem, hogy ide tartozok. Csak azt tudom tenni, hogy elkezdek kifelé is kacsintgatni, és hallgatok a megérzéseimre....
