Év végi

Már egy ideje tervezem, hogy írok, el is volt mentve pár vázlat, de sose jutottam el odáig, hogy befejezzem, mert nagyon kevés mostanában az időm és az energiám. Ezt is most szinte már kényszerből írom, mert mégiscsak kellene egy év végi összefoglaló, ha már egész évben összesen 3 értelmes bejegyzésre futotta. Pár napja egyébként találtam egy blogos közösséget, ami majdnem teljesen olyan, mint amilyen a blogol volt. Meg is örültem neki, regisztráltam és az első postomra rögtön 12 komment érkezett. Csak ugye angol weboldal, így nem biztos, hogy mindig sikerül úgy kifejeznem magam, hogy szeretném, de legalább gyakorlom. Ha nem megy, akkor pedig erőltetni fogom, mert úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy az életemben valamiféle progress legyen, az angolra nagyon rá kellene feküdni. Tehát még az is lehet, hogy ez itt az utolsó postom (az évben mindenképp). Az oldal egyébként: http://www.blogster.com/

Volt némi változás a munkahelyen, mióta legutóbb írtam (más téren nem nagyon). A darabszámos őrület nem sokkal az előző bejegyzésem után lecsengett és kezdetét vette egy másik módszer, amellyel inspirálni próbált a főnökünk, lényegesen nagyobb sikerrel. Csapatokra voltunk osztva és bizonyos munkafolyamatokért voltunk felelősek, tehát mi osztottuk be magunknak, hogy mikor, mit és hogyan csinálunk és nagyon jól működött. Aztán történt egy nem várt esemény, ami felborított mindent, elkezdtünk túlórázni is, és amiért eddig küzdöttünk, az ismét elúszott, mert megváltozott a prioritás... Akkoriban volt egy pánikrohamom is, talán egyfajta jelzés a szervezetem részéről, hogy nem kéne ezt annyira komolyan venni. Csak látva, hogy teljesen feleslegesen dolgoztam, vagy hogy épp ketten dolgozunk négy ember helyett, nem volt egy kellemes dolog. Aztán egy idő után elvesztettem a motivációmat (azt hiszem végleg), és eldöntöttem, hogy a kampányt még átvészelem, majd elkezdek aktívabban új munkát keresni. Már kb 4. hónapja túlórázunk, ha hazaérek, annyi időm van, hogy egyek, zuhanyozzak és már dőlök is az ágyba. Már alig kommunikálok azokkal az emberekkel, akikkel régebben sokat, de nincs időm, energiám és türelmem se sokszor. Ami vicc, hogy hétvégéken is lehetett dolgozni, nem kötelező jellegűen, de azért "ajánlott" volt, főleg november elsején, és nekem például nem is fizették ki teljesen. Nem éri ez így meg nekem, nagyon nem, úgy gondolom, hogy ennél már bármi jobb lehet. Eredetileg is azért maradtam és húztam ki eddig is, hogy tapasztalatot szerezzek, de - és most nem nagyképűségből írom - én itt többet már nem tudok tanulni. Úgyhogy nagyon remélem, hogy sikerül találnom egy jobb helyet. Egyébként kaptunk egy új főnököt, aki az előzőnek teljes ellentéte; nagyon figyelmes, segítőkész és tényleg arra törekszik, hogy nekünk jobb legyen. Csapatépítő programokat szervez és biztos vagyok benne, hogy sok jó dolog lesz még itt, de én már azt hiszem, teljesen kiégtem. Szerintem eljött az idő, hogy lelépjek, mert nem szeretném, hogy az életem kizárólag a munkáról szóljon, márpedig ez 1 éve így van. Arról nem is beszélve, hogy nem érzem, hogy különösebben meg lenne becsülve, amit csinálok. Még mindig az van kiemelve, aki a legnagyobb darabszámokat hozza, a munka minősége senkit nem érdekel. Nem tudom, hogy mikorra érik be ez a munkakeresős dolog, remélem, minél előbb, mert félek, hogy ha beköszönt egy jobb időszak, megint másképp fogom látni a dolgokat és maradni akarok majd. Amúgy is könnyen elbizonytalanodok... Egyébként mióta a cégnél vagyok, összesen 30 ember távozott tőlünk. Talán nem véletlen.

A magánéletemről is illene pár mondat erejéig beszámolnom, ha már ez elmaradt egész évben... De annyira nehéz megfogalmazni, talán nincs is szükségem rá, hogy leírjam. Ahogy az idei első postomban írtam, a gyógyulási folyamat kihatott a magánéletemre is. És akármennyire is erőltetem, nem tudok többet írni erről. Félek, hogy valami rossz történik, mert túl jó most minden (a nyilvánvaló leküzdendő akadályokat kivéve). És most rengeteg dolog eszembe jutott, de... máskor és máshol.

A jövő évre vonatkozó céljaim között szerepel, hogy kevesebbet egyek, többet mozogjak, illetve hogy kicsit törődőbb legyek. Elsősorban magammal és a környezetemmel szemben kéne gyakorolnom ezt, mert sosem ment, és ha mégis akarnék egyszer családot, akkor jól jöhet ez a tulajdonság...Ja, és szeretnék egy külföldi utazást is...

Forever's gonna start tonight

Mert zajlik...

Lépni vagy nem lépni...

Na akkor csapjunk bele, épp időszerű már egy kis összegzés. Miről is szólhatna ez, mint a munkáról...Tanácstalan vagyok...lépnék is nagyon, meg maradnék is. Nem akarok mindent elölről kezdeni, itthon ülni nulla önbizalommal keresni a munkalehetőségeket, és minduntalan rájönni, hogy ehhez is, ahhoz is kevés vagyok... ugyanakkor ez a mostani munka már a fizikai és mentális egészségemet veszélyezteti.
Bízom benne, hogy közeli ismerősök kivételével nem téved ide senki, aki esetleg ráismerne a cégre, mert ilyesmiket talán nem lenne szabad kifecsegnem. Amióta legutóbb írtam, számos változtatás lépett érvénybe, és minden újdonságtól rosszabb lett a helyzet, és egyre kevésbé érzem már jól magam. Ami a munkatársakat illeti, velük van a legkevesebb problémám. Féltem eleinte, hogy nem fogadnak be így antiszociálisan, de lassacskán elfogadtak ilyennek, és ez nekem elég, mélyebb, baráti kötődésre nem vágyom velük. Azokat az embereket, akikkel együtt kerültem a céghez, szép lassan leépítették, vagy ők mentek el, ketten maradtunk csak az eredeti 13-ból. Közben jöttek még emberek, illetve voltak akik elmentek, majd most megint jöttek, ezt a részét inkább hagyjuk is.

Ami nálam kiverte a biztosítékot (és szerintem a többieknél is), amikor szépen bevezetésre került egy napi darabszám, amit ha nem teljesít az ember két napig, hibapontot kap, 4 hibapont után pedig levonás az amúgy is röhejes havi fizetésből. Na mármost ha valaki becsületesen végzi a munkáját, akkor ez mission impossible (legalábbis jó adag mázli kell hozzá). Ügyeskedni, csalni kell (már ha egyáltalán lehet), vagy pedig felületesen dolgozni, aminek lehet a következménye nem megfelelően végzett munkáért járó hibapont, vagy panaszügy, amiért szintén jár a bünti. Én szeretem ezt a munkát, és eleinte nagy lelkesen bent maradtam tovább "önkénteskedni", nem mentem ki szünetekre, így tudtam teljesíteni, viszont néhány hete, egyik reggel kiborult a bili. Épp valami szerverátállás volt, és  nem tudtunk reggelente belépni a rendszerbe, és egyszer csak eltört a mécses, hogy én ezt így nem sokáig bírom tovább. Nem jó ez így sehogy, és régebben még terveztem olyat, hogy edzésre járok, tanulok, vagy találkozok emberekkel, de amint hazaérek, legszívesebben ájulnék be az ágyba. Egyik nap a főnök behívott beszélgetni, és kaptam tőle egy oklevelet, és egy tabletet a szuper féléves teljesítményemért....épp mikor fontolgattam, hogy frissíteni kellene az önéletrajzom.

Aztán volt két hetes szabadságom, ami alatt kiürítettem fejemet, és eldöntöttem, hogy szarok én arra, mennyit teljesítek, eljövök a munkaidő végén és kész. Ez úgy egy hétig sikerült is, de erre a hétre rohadtul elúsztunk, mert sokan töltik mostanában a szabadságukat és kevesen vagyunk. Ráadásul úgy érzem, hogy bedobtak a mélyvízbe, simán rámbízzák már a leggázabb ügyeket, amiket nem két perc megoldani, és a statisztikám egyre rosszabbul mutat. Volt a héten egy másfél órás csoportos megbeszélés a csoportvezetővel és a főnökkel, próbálta kihúzni belőlünk, hogy mi a probléma, mi az oka, amiért nem teljesítünk, és hogy lehetne javítani ezen. Nem hiszem el, hogy ő nem látja, hogy kevés az ember és sok a szar ügy. Majd kitalálta, hogy minden nap írjunk neki levelet, amiben megfogalmazzuk, hogy elégedettek vagyunk-e a napunkkal, mi okozott nehézséget, mit éltünk meg sikerként, stb.. Aztán visszaírt, hogy mennyire büszke rám, és mennyire örül, hogy fejlődök, és hasonlókat...Nem tudom, hogy hova tegyem ezt, de a sírás határán voltam, mikor eljöttem, mert megint nem sikerült, hiába tudom, hogy amúgy jól dolgoztam. Nekem nagyon nem tetszik, hogy ekkora drámázás lett ebből, és már a főnök is jön ezekkel a lelki dolgokkal. Én nem akarok semmiféle kötődést sem az emberekkel, sem a munkahellyel. Ha szar, akkor el kell jönni és kész. De igaziból ezt leszámítva jó lenne minden...nem tudom, mennyi időt adjak magamnak, illetve a helyzetnek, hogy megoldódjon. Nem tudom azt se, hogy eljött-e az idő a váltásra, mert perpill úgy érzem, hogy ide tartozok. Csak azt tudom tenni, hogy elkezdek kifelé is kacsintgatni, és hallgatok a megérzéseimre....

Bjork - Unravel

while you are away
my heart comes undone
slowly unravels
in a ball of yarn
the devil collects it
with a grin
our love
in a ball of yarn

he'll never return it

so when you come back
we'll have to make new love

Visszatérek...

..egyszer. ;)

Egész héten

ez a dal járt a fejemben. A vasárnapok többnyire szörnyűek. Általában ilyenkor tetőzik a magány, üresség és értelmetlenség. Egész héten várom, hogy hétvége legyen, és mégse teszek semmit, nincs kivel eltöltenem, és bár sok mindent csinálhatnék, legtöbbször csak bambulok és várom, hogy elteljen. Aztán jön a hétfő, és a munka kimos belőlem minden érzelmet...ez az egyetlen, ami igazán le tud kötni. Minden éjjel munkahelyi témával álmodok, egyszerűen nincs semmi más, ami jelenleg meg tudná rengetni a világomat. Persze ott se minden tökéletes, nem mindent tudok hova tenni egyelőre, nem tudom, hogy mikor kéne kiállnom magamért, és mikor kéne inkább kussolni, hogy ne legyen a következő nagy megbeszélés témája az, amit mondok. Szeretném, ha lenne, aki ki tud mozdítani ebből, hogy érezzem azt, hogy a világ egy színes és érdekes hely, én pedig nem egy robot vagyok, hanem olyan valaki, akit lehet szeretni is. Bár szerintem most nem lehet könnyű velem. Olyan, mintha távolról integetnének felém az emberek, amit néha észre sem veszek, nem akar senki ellentmondást nem tűrően berobbanni az életembe és kisajátítani az összes gondolatomat. Lehet, hogy el se tudnám viselni. Mindenesetre nem szeretnék olyan bekattanást, mint múlt decemberben.

pls

The time is now...

Ez érdekesen indult. Szerintem nem fogok unatkozni...idén sem. :D

Vicces, hogy mennyire apróságokon múlik minden...szó szerint. :) Ha nincs az a poloska, akkor nem megyek másik szobába aludni, és nem fázok meg, valószínűleg nem jövök vissza egy nappal korábban, nem mondhatom el, hogy a karácsonyom különösen érdekes volt, és nem hagyom ki a két ünnep közötti munkát sem, és ezáltal valószínűleg az új évem se bárgyú vigyorral az arcomon indul. :D
Már lassan egy hete nem alszok rendesen, és kezd nagyon deja vu-m lenni, mintha ezt már egyszer eljátszottam volna, csak ugye most nehezítő tényezőként dolgoznom is kell. A munkáról már született korábban egy bejegyzésem, amit töröltem is, mert épp csak fel voltam idegelve, de változó egyébként a hozzáállásom. A héten minden fáradtságom ellenére kifejezetten jól tűrtem a munkahelyi légkört, talán átestem egy holtponton, amikor már minden vicces, és semmit nem tudok komolyan venni. Lehet az is, hogy csak egy "háttérország" amire szükségem van, az agyam egy szegletében ott figyeljen mindig valaki, és erőt adjon, hogy végigcsináljam a napot. Nem akarok megint ilyen irányba elmenni, de legalább kiderülne, hogy mennyit sikerült végülis változnom... Akartam írni egy "összegzést" is a tavalyi évről, de nem biztos, hogy jól jöttem volna ki belőle. Annyi talán a lényeg, hogy egy fokkal egoistább (magamhoz képest) lettem, egyre nehezebb megközelíteni és már a "forever alone" rémképe kezdett fenyegetni. Az év második felében megindult egy "gyógyulási" folyamat, ugyebár kaptam munkát, és belekerültem néhány olyan "ismerős" szituációba, amik korábban fájdalmat okoztak, de ezúttal másképp alakultak az események. Lehetőségem volt kicsit más szemszögből nézni, nem úgy felfogni, hogy minden ellenem irányul. A jelenlegi munkahelyen felajánlották, hogy maradhatok hosszútávra, kicsit hezitáltam rajta, mert pont akkor kérdezték, mikor el volt borulva az agyam, de hát miért is ne maradnék. Szóval nyertem egy munkát. :D Már csak azon a bizonyos háttérországon kéne ügyködnöm, nomeg egy halom egyéb dolgon, de úgy gondolom, hogy most ez következik. Nem tudom, hogy ez a "gyógyulás" ki fog-e hatni magánéletre is, mert a remek múltamnak köszönhetően, lenne mit helyrehozni itt is. Nagyon nincs már kedvem szarba lépni újra és újra... Ugyanakkor hálás vagyok már azért is, ha valaki képes érzelmet kiváltani belőlem, és igazából semmiféle felesleges kötöttséget, elvárást, stb nem akarok, amik elrontják a varázst, csak úgy sodródni, hagyni, hogy történjen, ami "meg van írva", és élvezni minden percét amíg tart.

És persze ismét a beágyazás kódot raktam vágólapra...